A CreaSys Kft. jogosultságelemzési kompetenciájával és a YourEasySec rendszerrel segített tanácsadásával kiemelkedő szolgáltatást nyújt a magyar pénzintézetek számára.

Úgy látjuk, hogy végre a piac is felismerte ezt, hiszen más banki tendereket megelőzve, nagyon rövid átfutással kaptunk megbízásokat. Így aztán 2019-ben bevételeink az előző évhez képest 50%-al nőttek, míg pénzintézeti ügyfeleink száma megkétszereződött.

A piaci növekedés azt is jelenti számunkra, hogy a hangsúly a korábbi, főként kutatás-fejlesztési tevékenység folytatása mellett egyre inkább az elemzői, tanácsadói projektek irányába, és az ilyen kapacitások bővülése felé tolódott.

Tehát elmondhatjuk, hogy sikeres évet zártunk, a 2020-as évnek pedig már úgy indultunk neki, hogy szerződés állományunk már most meghaladja a 2019-es év bevételeit.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkájukkal és támogatásukkal elősegítették ezt a fejlődést, és reméljük, hogy egyre többen lehetnek részesei sikereinknek.

Szondy György